lvyou0212 发表于 2021-1-4 11:46:52

:):):):):)

DonaldVer 发表于 2021-1-4 12:33:27

Orbán Viktor a fidesz raja

menlong ᱒ 2017-10-19 21:16
x÷ XDDD

Elbaszott egyenlettel kezdte Orbán szerint a Fidesz generációs megújulása jól halad, szépen jnnek a fiatalok támogatónak, képviselnek, vagy éppen miniszternek, a Fidesz pedig a politika világában szokatlanul rendezett állapotban van. Ezután elmondta, amit már tbbszr is: a Fideszben az az klszabály, ha valaki nagyon akar egy pozíciót, akkor azt semmiképp nem kaphatja meg. Mert a sóvárgás vége csak bukás lehet; politikai, szakmai de leginkább emberi, mondta Orbán. A legfontosabb szabály, hogy itt munkát osztanak, nem pozíciót, de fként nem hatalmat, mondta.

Ezután sszefoglalta a Fidesz programját: "demokrácia igen, liberalizmus nem". s ehhez Orbán szerint két rendszerváltás után jutottunk el: "az elsvel a szovjet világot szüntettük meg", mondta, a másik pedig gyakorlatilag a 2011-es Alaptrvény elfogadásakor trtént meg, ami a Fidesz trténetének is csúcspontja. Ebben pedig fontos szerepe volt az akkori, késbb megbukott kztársasági elnknek, Schmitt Pálnak

a455141421 发表于 2021-1-4 12:36:16

666666666666666666666

yangxiaomingyu 发表于 2021-1-4 17:28:55

佛挡杀佛说的发生大幅

weiyena 发表于 2021-1-4 18:34:35

asddsafdsf

smiletiechao 发表于 2021-1-4 19:30:09

DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

baigang10 发表于 2021-1-4 20:45:24

什么情况,不明白呢

lidage 发表于 2021-1-4 23:11:35

:lol一定好好学习一下这个大佬的知识

zheng1983000 发表于 2021-1-5 08:56:42

xih 兄弟伙

mah70 发表于 2021-1-5 09:08:45

看看,怎么样,好用不
页: 1645 1646 1647 1648 1649 1650 1651 1652 1653 1654 [1655] 1656 1657 1658 1659 1660 1661 1662 1663 1664
查看完整版本: 航铭成手机网-常见使用合集说明